|
2009. augusztusi IAM kurzus
2009. augusztus 15-16-án került megrendezésre a 2. IAM meditációs kurzus Magyarországon. Ismét fantasztikus 2 napot töltöttünk együtt Heikével, aki azon kívül, hogy IAM tanár, a német Ásram vezetője is.
Nagyon sok szeretnivaló ember gyűlt össze az oktatásra, volt, aki azért jött, hogy rendszerbe foglalhassa az általa eddig tanult technikákat, volt, aki ezzel a meditációs technikával ajándékozta meg magát a születésnapján, volt, akit a kíváncsiság hozott, volt, akit Ammá irányított ide, volt, akinek talán ez volt az első lépés új élete kezdetén. Az oktatás helyszíne a Csillebérci Szabadidőközpont volt, ahol csend és nyugalom vett körül minket, közel a természethez.
A második napon néhányan azok közül is eljöttek, akik korábban végezték el az IAM kurzust, hogy felfrissítsék ismereteiket és közösen gyakoroljunk. Heike kérdéseikre adott válasza hasznosnak bizonyult az újak számára is.
A szünetekben finom falatokkal kényeztettük magunkat, ebédre ismét a jól bevált, ízletes vegetáriánus konyha remekeit fogyasztottuk.
A két nap alatt nagyszerű segítőink voltak, akiknek ezúton is hálásan köszönjük a támogatást, és az aktív közreműködést: Kirchkeszner Ibolya, Legendi Móni, Málnai Tibi, Málnainé Ibolya néni, Mihály Marianna, Tarjáni Feri.
|

 |